Na jó. Akkor őszinte leszek (megint)..
Kicsit beszartam attól a lehetőségől, hogy végre úgy rendezem az életem, ahogy jól esik. Ráparáztam a lehetőségemre. Meg arra, hogy nem tudok vele élni. Szóval kemény betonkockák építése kezdődött, a magam kis boldogsága köré, és ki sem láttam mögüle..
Tegnap éjjel szétrepedezett az építmény és kicsordult mögüle a szívem.
Jó érzés volt, azt éreztem, hogy élek. Megint.
E nélkül mit ér az egész?
Zsófi, Zsófi, félős Zsófi..
Azért változhatunk..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése